|
A görög húsételek legtöbbje birkából és marhából készül, de azért találunk itt baromfit és disznót is.
Gyros
10 kg birka szelethús, 3 zacskó görög fűszerkeverék (pl. Kotányi), fél liter olaj, só. A hússzeleteket kiverem, sózom, megszórom a fűszerkeverékkel, majd egymásra helyezve, folpackkal lefedve másnapig a hűtőbe teszem. A gyros-nyársra húzom egymás után szépen a hússzeleteket, minden szelet után egy kanálnyi olajat öntök rá, majd a tetejét egy nagy szem paradicsommal zárom le. A nyársat forgatva kb fél óra múlva lehet kezdeni a faragást.
Moussaka (Muszaka)
Fél kg padlizsán 1 centis szeletekre vágva, fél kg paradicsom 1 centis szeletekre vágva, 2 zöldpaprika vékonyan felszeletelve, 25 dkg bárányhús és 25 dkg sertéshús nagyon apróra felkockázva, 1 fej hagyma apróra vágva, 2 gerezd préselt fokhagyma, 5 ek olaj, 2 ek reszelt emmentáli, liszt, só, bors, bazsalikom, kakukkfű, petrezselyem. A padlizsánt sózom, borsozom, lisztbe fozgatom és forró olajban mindkét oldalát aranysárgára sütöm. A paprikacsíkokat olajban szintén rövid ideig sütöm. Ezt követően a hagymát is megpirítom egy kevés olajban. Az olajban a húst erősen megpirítom (10 perc), hozzáadom a hagymát, a fokhagymát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, sót, borsot, egy kevés bazsalikomot és kakukkfüvet és további öt percig kis lángon párolom. Egy kizsírozott felfújtformába rétegenként lerakom a padlizsánt, a húst, a paradicsomot (sóval, borssal, bazsalikommal és kakukkfűvel fűszerezve) és a paprikát. Megszórom reszelt sajttal, meglocsolom olajjal és 200 fokos sütőben fél óráig sütöm. Pitát, vörösbort és tzatzikit kínálok hozzá
Ami nekünk magyaroknak a "Töltött káposzta", az a görögöknél a "Dolmades", azaz a töltött szőlőlevél. Ezt sokféleképpen készítik és a főételként tálalt meleg dolmades mellett létezik a hideg apró, előételként tálalt verziója is. Ez aztán kiválóan megfelel a görög italok (Ouzo, Metaxa, Retsina) korcsolyájakénént is.
Dolmadakia jalantzi (Töltött szőlőlevelek)
50-60 szőlőlevél, 2 dl olaj, 2 csészényi finomra vágott hagyma, fél csésze finomra vágott kapor, 1 csésze rizs, 2 citrom leve, só, bors. A szőlőleveleket forró vízzel leforrázom, lecsepegtetem és hűlni hagyom. A citromlé kivételével az összes hozzávalót összekeverem és ebből egy-egy evőkanálnyit egy-egy levélre téve azt feltekerem, a végeit begyűröm. A fazék alját kibélelem néhány szőlőlevéllel, majd rétegenként szorosan rápakolom a szőlőleveles tekercseket. Az egészet lefedem egy lefordított nehéz tányérral - hogy fel ne tudjanak jönni a főzés során. Ráöntöm a citromlevet és annyi vizet, hogy ellepje. Lassú tűzön addig főzöm, míg fel nem itta a levet, azaz a rizs meg nem főtt. Hűlni hagyom és lapos tálon egymás mellé helyezve tálalom. Hozzá görög citrommártást (Avgolemono) kínálok.
Saláták
Tzatziki (Caciki)
1 pohár joghurt, 1 közepes salátauborka, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 EK olivaolaj, pár csepp citromlé, só. A hámozott uborkát egy durva reszelőn lereszelem és kinyomom. A joghurtot egy tálba teszem, hozzáadom az uborkát és az átnyomott fokhagymát és jól elkeverem. Utána hozzáteszem az olajat, kevés citromlevet, kevés sót, majd jól elkeverem. Hűtve tálalom.
Görög édességek
Részeges füge
Fél kg friss füge, 2 dl fehérbor, 3 EK cukor. A fügét megmosom, tálba teszem, ráöntöm a bort és 2-3 órán keresztül állni hagyom. Kiveszem a borból a fügét, tálkákba teszem, a bort felfőzöm a cukorral és melegen ráöntöm a fügére. Kihűlés után 2-3 órára hűtőbe teszem
Görög húsvéti kalács
80 dkg liszt, 45 dkg vaj, 35 dkg cukor, 1 csomag vaniliás cukor, 4 tojássárgája, 1 dl tej, 1 csomag sütőpor, reszelt narancshéj. A puha vajat habosra keverem a cukorral, beleteszem a tojások sárgáját, a sütőport, a lisztet, majd a tejet. Fakanállal alaposan eldolgozom, majd ujjnyi vastag, arasznyi rudakat formálok belőle. Hármat - hármat összefonok, végeit összenyomom, tetejüket megkenem tojással, majd a sütőben kb 20 perc alatt megsütöm.
(Hírforrás: Grocceni görög receptoldalai)
|